Kapcsolatfelvétel dr. Lévay Bernadettel

Sportolás terhesség alatt és után

Írta: dr. Lévay Bernadett2015. május 19.

Jómagam, most édesanyaként osztom meg Veletek személyes tapasztalataimat a terhesség alatti és utáni sportolással kapcsolatban. Az alábbi írásomban szeretnék Veletek megosztani néhány gondolatot, hogy a várandósság alatt és a szülés után hogyan érdemes tennünk a karcsú és sportos alak megtartása érdekében.

Aki a terhesség előtt is rendszeresen sportolt, annak teljesen természetes, hogy ezt folytatni szeretné áldott állapotban, illetve szülés után is, ha már letelt a megfelelő mennyiségű pihenőidő.

Hosszú éveken át balettoztam naponta több órát Budapest egyik neves balettmesterénél. Sajnos az időskorú mesterem, teherbeesésem előtt néhány héttel meghalt. Tudtam, hogy soha többé nem lesz hozzá hasonló tanárom, szóval muszáj volt találnom egy olyan sportot, ami betölti a keletkezett űrt, és kielégíti a hatalmas mozgásigényemet. Így találtam rá az aerobicra és a capoeira-ra, melyeket a 9 hónap alatt végig, napi 2 órán keresztül csináltam. A szervezet sporthoz szoktatásában is fontos a fokozatosság, ezért lényeges, hogy aki terhesség előtt nem mozgott aktívan, annak nem biztos, hogy jó ötlet a várandósság ideje alatt elkezdenie. Azonban a tudatos odafigyelésről így sem szabad megfeledkeznünk, és nagyobb gondot kell fordítani a helyes táplálkozásra, ami pedig a mozgást illeti, enyhe, nem túl megerőltető hosszabb sétákat lehet tenni. Aki aktívan, napi rendszerességgel sportolt, nyugodtan folytathatja, persze csak ha a nőgyógyász szakorvosa is engedélyezi. Az úszás kiváló, testet megmozgató és a magzatra is pozitív hatással bíró sport, ezért az egész terhesség ideje alatt lehet végezni. A síelés és a kerékpározás viszont nem javasolt a terhesség második harmadától, ugyanis a baba épségét veszélyeztető esések kockázata fennáll mindkét tevékenység esetében.

Visszatérve a táplálkozásra, érdemes jobban odafigyelni az étkezés minőségére és mennyiségére is a terhesség alatt, ugyanis tévhit az együnk kettő helyett elmélet. A szakemberek zöldségben és gyümölcsben gazdag étrendet javasolnak, ezek mellett pedig lehetőleg a szárnyas- és halételek fogyasztását. Kerülni kell a finomított cukros ételeket, az édességet. Ami pedig az étkezés rendszerességét illeti, együnk többször naponta.

 

Dr. Lévay Bernadett és családja
Dr. Lévay Bernadett és családja

A terhesség előrehaladtával az intenzívebb mozgást is érdemes csökkenteni, azonban ha a saját példámat hozom fel, én egészen a szülésig napi 2 órát mozogtam: 1 óra capoeira és 1 óra stepaerobic volt az adag, kiegészítve terhestornával. A terhestorna megmozgatja a fontos izomcsoportokat, és statikus mozgásaival szinte veszélytelen.

Sokan félnek attól, hogy az aktív sport miatt a tejelválasztás lecsökken, vagy a felgyorsult keringés miatt káros anyagok kerülhetnek az anyatejbe, ami miatt az újszülöttek nem kérik az anyatejet. Ezen állítás megcáfolására a saját esetemet hozom fel: szülés után 3-4 nappal elkezdtem visszatérni a korábbi aktivitáshoz, ami a mai napig tart, és ennek ellenére 42 hónapig szoptattam a kisfiaimat.

Manapság gyakran látni háromkerekű babakocsival futó, görkorcsolyázó anyukákat, apukákat. Egyesületek nyílnak, hogy az ilyen sportot kedvelő, művelő szülőket összefogják, és versenyeket szervezve még nagyobb tömeget vonzzanak. A csecsemőket fél éves kor után ültethetjük kerékpárra, kis ülésbe. Nagy választéka van a dönthető, biztonságos gyermeküléseknek, ami a kerékpár hátsó kereke fölé helyezhető, így akár az egész család együtt mozoghat.

" Az elhatározás a legfontosabb "

A terhesség alatt felszaporodott kilók ésszerű táplálkozással és sporttal könnyen ledolgozhatóak. Az elhatározás a legfontosabb, hiszen minden kismama és anyuka vágya, hogy a teste ne torzuljon el, azaz ne legyen hatalmas kötényhasa és lógó melle, amiket a legegyszerűbb megelőzni egy kis odafigyeléssel és a megfelelő életmóddal, mert utólag sokkal nehezebben korrigálhatóak ezek szépséghibák.

 

VISSZAJELZÉS

Oszd meg velünk véleményedet, gondolataidat a cikkel kapcsolatban. Ha tetszett a cikkünk, és új kérdések merültek fel benned, vagy volna más téma is, amire már régóta kíváncsi vagy, akkor írj nekünk!

Kérünk, hogy ellenőrizd még egyszer az elérhetõséged helyességét!

KAPCSOLATFELVÉTEL

A kapcsolatot szakorvosunk,
dr. Lévay Bernadett veszi fel Veled!

Dr. Lévay Bernadett
Szakorvosunk 24 órán belül
garantáltan válaszol Neked!

Neved:

Email címed vagy telefonszámod:

Email címed vagy telefonszámod újra:

Tárgy:

Téma:

Üzenet:

MEGTALÁLTAD?

Kérünk oszd meg velünk, ha nem találtad meg az infót, amit keresel, vagy ha valami nem tetszett. Ezzel a hozzád hasonló látogatóknak is jót tehetsz!